Serafim
A Serafim története 2007-ben kezdődik. Vegyészként, technológia fejlesztőként nap, mint nap veszélyes anyagokkal dolgoztam. Arra nem gondoltam, hogy ezek számomra is veszélyesek lehetnek.
Kíváncsiságból készítettem néhány vegyszermentes szappant, amit barátaim is kipróbáltak. Többen allergiásak és ekcémásak voltak és azt mondták, hogy ezek a szappanok nem okoztak náluk problémát.
Ekkor kezdtem utánanézni, hogy miből is állnak a hétköznapi kozmetikumok. Sok meglepetés ért.
A kozmetikai összetevők között sok olyan alapanyaggal találkoztam, amelyekkel korábban én is dolgoztam, mikor vegyipari termékeket fejlesztettem. Arra is figyelmes lettem, hogy a szépségipar sok olyan vegyületet használ, amely kiváltható lenne kevésbe veszélyes komponensekkel. Úgy éreztem, hogy az egyszerű és egészséges kozmetikumokra valóban szükség van. Tovább készítettem tehát a natúr szappanokat barátaim számára és saját használatra.
Végül 2013-ban létrehoztam a Serafim márkanevet és egyben új termékekkel is bővítettem a palettát. Megszülettek a gyógynövényes krémek és az ajakbalzsam.
A termékeim nem tartalmaznak szintetikus parfümöket és színezékeket. Ezek okozzák ugyanis az allergiák döntő többségét.